Nos, a következő emberke.^^ :DD♥
Mint mindig a fiú van vastaggal írva.! :D Bocsi, ha valami kavarodás van xDD de én ehhez ma fáradt vagyok. Örülök, hogy volt erőm kimásolni :Dxd
Véleményeket:) még mindig nagyon szívesen fogadunk, és nagyon örülnénk neki, ha sok-sok véleményt írnátok. Nem csak facebookon, hanem ide kommentbe is.! :D
Cím: "Nem szabad.!! vagy mégis?!;)"
Terjedelem: 2534 szó.~
Figyelmeztetés: -
Tartalom: Öngyilkos lány kórházba kerül, ahol találkozik egy fiúval, aki szintén próbálkozott ilyesfajta dolgokkal.~
~Soha nem tudtak más szavai úgy ütni, mint a te szavaid. Hogy tudott fájni minden ékezet, minden magánhangzó, mind megütött és bántott, és mégis, úgy szerettem őket, annyira, ahogy téged.~futott végig agyamon levelem pár sora amit neki írtam majd már csak arra eszméltem fel, hogy a kórházban fekszem. Lehet, hogy csak a gyenge emberek menekülnek öngyilkosságba, de én már nem bírtam tovább azt a sok hazugságot amit tőle kaptam. Épp ezeken gondolkodtam mikor egy meglehetősen fiatal fiú lépett be a kórtermembe.
- Jó napot - hajoltam meg. Ez a lány. Olyan gyönyörű, erre illyesfajta dolgokhoz vetekedik, mint az öngyilkosság. Nem tudom, hogy pontosan mért, de megértem, én is voltam már ilyen helyzetben. Nem egyszer, de nem tettem meg még soha. Hiába aláztak meg régebben az iskolában, mert stréber voltam, hiába vertek meg nem egyszer, hiába gúnyoltak.
Tartottam magam, csak otthon sírtam-még fiú létemre is. Nem szégyen, ha egy fiú sír, de nekem így is elég megaláztatás volt nap, mint nap iskolába menni.~
-Szia...-néztem rá meglepődötten. Azt sem tudtam ki Ő még soha életemben nem láttam. Eléggé felkeltette az érdeklődésemet. Visszanyeltem az épp kibuggyanni akaró könnyeimet majd az ágyam mellett lévő szerényről levettem a szemüvegemet és felhúztam hogy jobban lássam a fiú arcát. Édes arca volt , de megviselt és meggyötört.. Magamra emlékeztetett.
- Az apám a főorvos, azt mondta látogassalak meg ... - most már értem mért.~ ezt nem mondtam ki hangosan.
Annyira sajnáltam, legszívesebben elsírtam volna magam, ahogy végig néztem vörösre sírt szemein, arcán kék-zöld foltok éktelenkedtek, csuklója be volt kötve.. Gondolom az ereit vágta fel. Nyakán kisebb csíkok, sebek. Vagy nem csak az ereit.~
- Hogy vagy? - lépdeltem közelebb hozzá, de nem olyan közel. Mivel féltem, hogy megrémül.
-Hát mint látod nem vagyok a toppon.-nevettem fel halkan majd kissé fentebb húztam magamon a hófehér takarót.
-Baj van amúgy...?-láttam rajta hogy eléggé feszült és nem arról vagyok híres aki magában tartana bármi kérdést is legyen az akármilyen nagy hülyeség.
- Nincs - próbáltam mosolyogni - csak... tudom, hogy mért tetted. Tudom, hogy fáj, tudom, hogy milyen érzés, és nem merek melléd menni. Félek, hogy megeszel. Mivel ilyenkor kissé agresszívabb vagy - magyaráztam. Értetlenül pislogott rám. Tuti azért, mert nem tudta, hogy honnan tudom ezeket a dolgokat.
Eltátott ajkakkal néztem ahogy mindenféle dolgot összehord. Igazából igaza volt. Kivéve az 'agresszív' résznél. Ha az a fiú lépett volna be aki átvert akkor persze nekimentem volna, de így hogy őt nem is ismerem biztos nem tennék semmi meggondolatlan dolgot.
- Hozzak valamit... inni vagy enni? - ajánlottam fel - a kórházi kaja.. nem éppen a legjobb - fintorodtam el.
-Egy kis gyümölcs jól esne , de nem akarom hogy te menj le érte. Inkább csak kísérj le.-mosolyogva húztam fel a papucsom majd elindultam az ajtó felé. Nem is értettem miért lett ide küldve hozzám. Persze jól esett hogy valaki itt volt, de mégis furcsa volt..
- Csak óvatosan - kapaszkodott belém, majd elmentünk a liftig, s miután beszálltunk a nagy fémdobozba megnyomtam a 0-t, azaz a földszintet, ahol a büfé is volt.
-Hogy hívnak?-néztem fel rá miközben a lift lefelé vitt minket. Erősen kapaszkodtam belé mert eléggé elhagyott az erőm a hülye kis akcióm miatt. Azóta már vagy 50x megbántam amit tettem magammal.
- Youngjae. És téged? - néztem rá - és mért csináltad ezt magaddal? ha szabad kérdeznem.. - nem szerettem, ha a körülöttem lévők el vannak szontyolodva, szegénykém nagyon le van gyengülve, így mellette leszek. ~ Hiába nem ismerem.
-JinSil.-Mosolyodtam el halványan majd kiléptünk a liftből és a büfé felé indultunk.-Hát ha érdekel akkor majd odafent mesélek. Nem akarom hogy bárki is hallja a nyomoromat.-néztem fel rá egy félmosollyal ajkaimon.
- Rendben, de ne mondd, hogy nyomor ... én is próbálkoztam ilyesfajta dolgokkal, de lényegtelen - ültettem le egy kis asztalhoz - milyen gyümölcsöt hozzak?
-Hmm...Mandarint meg esetleg egy banánt.-néztem fel rá mosolyogva miközben az asztalon támasztottam meg kezeimet. Eléggé meglepett mikor elmondta hogy ő is próbálkozott ilyesfajta dologgal..
- Mindjárt jövök - ezzel elmentem. Megvettem neki a kért gyümölcsöket, magamnak pedig egy almát - tessék - mosolyogtam.
-Köszönöm szépen...-néztem fel rá mosolyogva.-Vissza megyünk? Jelenleg itt ülni is elég fárasztó...-nevetve nyújtottam felé a kezemet majd belekaroltam karjába.
- Gyere - óvatosan indultunk meg újra a lift felé. Megértem, hogy nem szeretne ülni, hiszen eléggé el van gyengülve.
Ahogy visszaértünk azonnal le kellett feküdnöm. Már ettől is kifáradtam. -Egy fiú miatt tettem mindezt magammal.-mondtam vörös fejjel. -Azóta szégyellem magam érte...-sóhajtva néztem rá.
- Aishh... - sóhajtottam fel - egy fiú miatt ilyen nem szabad ilyeneket tenni.!
-Te nem tudod mit tett velem...-néztem rajta végig majd az egyik mandarint kezdtem hámozgatni.-És te..? Te miért próbálkoztál ilyennel?
- Akkor meséld el - köhintettem - családi gondok. És egy lány miatt.. - köhintettem megint. Szégyelltem, de elmondtam neki.
-Na akkor most én is csak azt mondhatom hogy ilyen nem szabad tenni egy lány miatt...-mosolyodtam el.-Amúgy nem szeretném elmondani. Csak rosszabb lenne..
- Rendben, akkor ne mondd el.. megértelek - motyogtam.
-Na de ne ilyenekről beszélgessünk már...Miért küldött ide az apukád?-kaptam be egy falatot.
- Nem tudom - vontam vállat - szerintem, mert régen én is ilyen voltam, és hogy segítsek neked átvészelni ezt a helyzetet.. most.
-Reméltem majd hogy boldogulok egyedül , de azért...Köszönöm hogy itt vagy.-mondtam kissé vidámabban. Egyik percről a másira sokkal jobb lett a kedvem mint eddig.
- Örülök, hogy mosolyogsz - egy félmosolyt engedtem felé, majd gondolkoztam egy másik témán, de eddig még semmi nem ugrott be.
-Én pedig örülök hogy itt vagy!-néztem rá majd bejött az orvos.-Később még itt leszel mikor felkelek?-néztem rá reménykedve.
- Persze - mosolyogtam, majd elhagytam a helységet egy intés kíséretében. Jó volt vele beszélgetni, viszont féltem, hogy mivel ilyen kedves vonzódni fogok hozzá. Az pedig nem hiszem, hogy a legjobb lenne. Se neki, se nekem.~
Olyan jó aludtam ahogy felkeltem sokkal kipihentebb voltam mint eddig a napokban. Végre nyugodtan aludtam egy jót és mikor felnyitottam pilláimat ott volt. Szóval nem csak úgy mondta..
- Látom felkeltél - kuncogtam - ugye tudod, hogy végig aludtál egy napot? - szemei alatt most nem éktelenkedtek táskák. Kismult volt a bőre, s így még gyönyörűbb.
-Igen és annyira jól érzem magam!-nyújtózkodtam egyet majd ránéztem.-Köszönöm hogy itt vagy.-simítottam végig kezén. Rajta kívül igazából senki nem látogatott meg..
- Ugyan - legyintettem - ez természetes. Anyukádék nem jönnek majd be? - kérdeztem izgatottan. Szívesen megismerkedtem volna a szüleivel, de ajkai lekámpicsorodtak amint felhoztam a témát - valami rosszat mondtam? - kérdeztem félve.
-Nem nem csak...Ők biztos nem fognak bejönni.-erőltettem mosolyt ajkaimra. -Már elég régóta nem tartom velük a kapcsolatot. Nem is támogatták hogy ideköltözzek főleg egy fiú miatt..-sóhajtottam fel.
- Ideköltözöl? Mért hol éltél eddig? - lepődtem meg. Szegénykém. Tényleg nagyon szerethette azt a fiút.
-Majdnem a világ másik oldalán...-mondtam kissé zavarban majd felsóhajtottam.
- Te meg vesztél - állapítottam meg, majd felkacagtam - tényleg nagyon elmebeteg egy csajszi vagy.
-Nem is...-ütöttem őt mellkason gyengéden. -Csak szerelmes voltam rendben?
- Rendben, jól van, jól van. Megértem.
-Na...De te még nem is meséltél ám magadról.-mosolyogva néztem rá
- Mit meséljek? Kérdezz... és válaszolok - somolyogtam.
-Hát...te jóban vagy a szüleiddel?-ültem fel az ágyban.
- Igen.
-De jó neked...És voltatok nyaralni is meg minden?-kérdeztem érdeklődve-Mesélj erről nekem. Én soha nem voltam még nyaralni..
- Persze, mikor kicsi voltam, akkor a Jeju-szigetre vittek mindig. Nem tudok mit mesélni, hiszen már én is régen voltam ott, de azt tudom,hogy nagyon szép hely. Imádom - mosolyogtam - na, majd egyszer elviszlek magammal, rendben?
-Jóóó...Hallod...Nem akarsz innen kivinni egy kicsit? Menjünk el sétálni vagy valami.-ütögettem gyengéden combját. Annyira jó lett volna csak csendben sétálgatni vele...
- Hát, nem vagy túl elgyengülve? - kérdeztem félve - de mehetünk, viszont akkor inkább hozok egy toló-széket, vagy ne?
-Neee...Nem akarom hogy azt higgyék ennyire elgyengültem.-sóhajtottam majd felálltam és kiküldtem hogy fel tudjak öltözni.-Mehetünk?-nyitottam ki lassan az ajtót.
- Mehetünk, de karolj belém. Nem szeretném, ha elesnél - borzoltam össze kissé haját.
-Naaa...Nehéz volt ám beállítani...-nevetve igazítottam meg majd belékaroltam és lassan elindultunk. Biztonságban éreztem magam mellette.
- Nehéz volt? - kuncogtam - mikor egész nap fekszel? Hmm? - húztam az agyát, ahogy kiértünk a friss levegőre. Jól éreztem magam. Rég mondhattam el ezt magamról.
-Ahj de jó már végre kint lenni...-álltam meg egy kicsit és szívtam be mélyen a friss levegő illatát.-Igen nehéz mert nagyon gáz a hajam...
- Hahahah. Majd én megcsinálom . Gyere - álltam elé, majd elkezdtem jobban borzolni a haját.
-De ne máááár...-nyavajogva fogtam meg csuklóit és próbáltam megállítani.-Olyan gonosz vagy Oppaaa....
- Oppa?! - kuncogtam - ez tetszik - húztam ki magam büszkén - majd ha jobban leszel elviszlek fodrászhoz is - kuncogtam.
-Köszi azért annyira még nem szörnyű ahogy kinézek...-nevetve néztem rá majd erősen belekapaszkodtam ismét.-Elviszel játszótérre?
- Nem is azt mondtam - nevettem fel - el, gyere - indultunk el lassú léptekkel.
-Ne haragudj hogy csak ilyen lassan tudok menni.-morogtam halkan majd felsóhajtottam egyet fájóan.
- Jaj, istenem. Engem nem zavar. Fáj valamid? - ijedtem meg.
-Neeem.-mosolyodtam el szélesen majd leültem az egyik hintába és csak a homokot rugdostam. -Meglöksz?
- Meg - álltam mögé, majd kissé meglöktem, de ő gyorsabbra akarta, így nagyobb erővel löktem meg. Annyira aranyos volt ahogy nevetett, a mosolya pedig gyönyörű.
-Ki fogok esni...-hangosan nevetve szorítottam meg a hinta láncát majd kissé letettem a lábam hogy lelassuljak.-Elfáradtam..-kuncogtam halkan majd vettem egy mély levegőt.
- TE?!- csuklott el a hangom, ahogy lihegve támaszkodtam meg - na, jó volt? - kérdeztem, miután a lélegzetvételem visszaállt rendesre.
-Igen én...Már ne is haragudj de elég fáradékony vagyok.-nevetve néztem rá majd elmosolyodtam.-Igen jó volt!-álltam fel majd hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam a kezét és a csúszda felé húztam.
- Omo .. hová megyünk? - lepődtem meg. Ahogy keze hozzáért enyémhez kissé megremegtem. Nem tudom, hogy érezte- e, de nagyon jó érzés volt.
Felvittem a csúszda tetejére majd csak ott ültünk egymással szembe és beszélgettünk. Egyik percről a másikra teljesen megvesztem érte...
Olyan gyönyörű lány. Nem tudok mit mondani, legszívesebben most megcsókolnám, de nem lehet. Nem szabad.~
Közelebb kúsztam hozzá majd csak szorosan átöleltem. -Annyira köszönöm...-sóhajtottam fülébe.
- Még is mit? - lepődtem meg, de gyorsan visszaöleltem.
-Mindent! Azt hogy bejöttél hozzám . Hogy segítesz.. És most is itt vagy velem. -suttogtam halkan.
- Ez természetes - simogattam hátát - , de jobb lenne indulni. Még a végén apu ideges lesz, hogy elraboltam egy "beteget" - kuncogtam - na, gyere - ültem oda a csúszdához. Arra vártam, hogy az ölembe üljön, és együtt csúszhassunk le.
Óvatosan odaültem ölébe majd lecsúsztunk. Legszívesebben soha nem engedtem volna el, de igaza volt. Vissza kellett mennünk. -Nem fogok tudni elaludni...-mondtam mikor besegített az ágyba.
- Mért nem? - lepődtem meg - fáj valamid? - a szokásos kérdésem.~
-Ha fájna valamim már rég nyavajognék.-mosolyogva húztam magamra a takarót.-Tényleg köszönöm.-kaptam keze után és fogtam meg erősen.
- Mért nem fogsz tudni aludni? - ez még mindig nyugtalanított - ne köszönd. Nem azért teszem - simítottam meg hüvelykujjammal kézfejét.
-Mert legszívesebben még mindig kint lennék veled valahol csak itt ne kelljen lenni.-mosolyogva néztem ki az ablakon.
- Ha gondolod elintézem, hogy apám átszállítson hozzám, ott is tudlak ápolni, aztán mikor felépülsz haza mehetsz - ajánlottam fel. Nem tudom , hogy mért, de ... megtettem.
-Úristen ezt tényleg megtennéd értem? De ilyet nem kérhetek...-hajtottam le fejemet. Ez már tényleg túl nagy kérés lett volna. Ilyet nem akarhattam..Vagyis akarni akartam...
- Nem kéred. Én ajánlom fel - csuklottam - na, benne vagy?
-Igeeen.-csillogó szemekkel néztem fel rá majd pakolni kezdtem.
- Pakolj össze mindent, mindjárt jövök - ezzel elmentem apám irodájába, ahol mindent letisztáztunk.
Mikor visszaértem JinSil ott ült az ágyon, és engem várt. -
- Mehetünk - kuncogtam.
-Rendben...-pattantam fel hirtelen majd megfogtam a táskámat és odasétálva mellé megint belékaroltam.
- Add azokat ide - böktem fejemmel a táskák felé, majd kivettem mancsai közül.
-Köszönöm.-fújtam ki a levegőt hosszan majd egyik kezébe karoltam. -És most hová is megyünk?
- Hozzám - indultunk el nagyon lassan a lift felé.
-Oh.Messze laksz innen? Csak mert ilyen tempóval akkor sosem érünk oda.-nevetve szálltam be a liftbe és nyomtam meg a 0. gombját.
- Nem, nyugi - somolyogtam én is.
Leértünk aztán kisegített a liftből és el is indultunk hozzá. -Annyira jó vagy hozzám. Meg sem érdemlem.-nézegetttem a mozgalmas utcát.
- Na, fejezd be - mordultam rá - megjöttünk - mosolyogva álltam meg a kapu előtt, majd kihalásztam zsebemből, s kinyitottam vele először a kaput, majd az ajtót is.
-Omo...-néztem végig mindenen csillogó szemekkel.-Gyönyörű házad van.-sóhajtottam fel. Nekem soha nem voltak otthon ilyen feltételeim mivel mindig magamat tartottam el.
- Azért annyira nem, de köszönöm. Örülök, hogy tetszik - simogattam meg hátát - viszont. Az emeleten lenne a szobád, de mivel betegeskedsz lent lesz valahoooool - néztem körbe.
-És hol?-mosolyogva néztem rá majd leültem az egyik székre egy kicsit pihenni mert eléggé kifáradtam.
- Ott - mutattam a szobámra - ,majd én addig felköltözöm.
-Nem kell ám..Alszok én a kanapén is vagy tudom is én de nem akarlak kitúrni a saját szobádból.-néztem fel rá meglepődötten.
- Na, most fejezd be, mert nagyon mérges leszek! - morrantam fel. Ezt nem szeretem. Ha egy lány tiltakozik.
-Jó jó nem akartam én semmi rosszat...-nevetve álltam fel majd bevittem a cuccaimat a szobájába.
- Segítsek kipakolni, vagy megoldod?
-Megoldom köszönöm.-térdeltem le az egyik táskához. Pár nap alatt elég rendesen odaszoktam.
Szerettem minden nap vele lenni és végre valakivel együtt ehettem és nem kellett egyedül lennem.
- Na, hogy vagy ? - ültem le egyik reggel az ágyára. Már körülbelül 2 hete lakik nálam. Nagyon jó társaság.
-Jól vagyok köszönöm csak még fáradt. Nem kellett volna tegnap addig beszélgetnünk.-nevetve ültem fel és nyújtózkodtam kicsit.
- Hát, nem. De jó volt - simítottam ki egy tincset arcából. Nagyon megszerettem ezt a lányt. Ha elmenne teljesen magamba roskadnék, az is biztos.!
-Mi lesz ha már felépülök?-fogtam meg arcomon pihenő kezét. teljesen belé szerettem ..
- Semmi - kuncogtam - itt maradsz.. - jelentettem ki, de gyorsan kapcsoltam - m..már ha.. te..te is szeretnéd - javítottam ki magam, kissé zavartan.
Erre csak szélesen elmosolyodtam majd nyomtam egy puszit puha kézfejére.-szeretsz ...?-kérdeztem tök nyugodtan és néztem rá nagy szemekkel.
Meglepett kérdése. Szemeim kissé furcsán nézhettek ki, de ... csak egy apót bólintottam, majd adtam egy puszit az arcára - itt maradsz? - kérdeztem csillogó szemekkel. Nem tudom elmondani ,hogy mennyire megszerettem ezt a lányt.!
-Itt! mindenképpen!-mosolyogva öleltem át szorosan.-nagyon köszönök mindent.. nem is tudom hogyan hálálhatnám meg mindezt...-sóhajtottam fel. nagyon édes volt. soha nem találkoztam hozzá hasonló fiúval.
- Sehogy.. csak..csak.. szeress.. ha nem is egyből, idővel.. kérlek.. - makogtam.
-De hát én szeretlek! mindennél és mindenkinél jobban..-suttogtam halkan apró fülébe.
Megmerevedett testem, még levegőt is alig mertem venni.
- Omoo.. megcsókolhatlak? - tettem fel a kérdést. Elég idiótának nézhettem ki, de ... egyszer élünk.~
-Csak fogd be és csináld...-kuncogtam halkan majd egy kicsit eltoltam magamtól, hogy gyönyörű íriszeibe tudjak nézni.
Tartva a szemkontaktust indultam meg ajkai felé, majd óvatosan rájuk tapadtam. Finom..~
Először csak óvatosan aztán egyre hevesebben faltuk egymás ajkait. annyira édes volt ahogy közben hajamat birizgálta.
Óvatosan elhúzódtam tőle, majd pirultan néztem szemeibe - tudod.. már a második nap óta erre vágyom.. - vallottam be, még jobban elpirulva. Soha nem pirultam még el, egy csóktól sem.~
-Annyira aranyos vagy.-csillogó szemekkel simogattam kipirult, forró arcát majd nyomtam oda egy puszit és perceken át csak öleltem őt. olyan érzések keringtek bennem mint még soha előtte.
THE END.!!
Mint mindig a fiú van vastaggal írva.! :D Bocsi, ha valami kavarodás van xDD de én ehhez ma fáradt vagyok. Örülök, hogy volt erőm kimásolni :Dxd
Véleményeket:) még mindig nagyon szívesen fogadunk, és nagyon örülnénk neki, ha sok-sok véleményt írnátok. Nem csak facebookon, hanem ide kommentbe is.! :D
Cím: "Nem szabad.!! vagy mégis?!;)"
Terjedelem: 2534 szó.~
Figyelmeztetés: -
Tartalom: Öngyilkos lány kórházba kerül, ahol találkozik egy fiúval, aki szintén próbálkozott ilyesfajta dolgokkal.~
~Soha nem tudtak más szavai úgy ütni, mint a te szavaid. Hogy tudott fájni minden ékezet, minden magánhangzó, mind megütött és bántott, és mégis, úgy szerettem őket, annyira, ahogy téged.~futott végig agyamon levelem pár sora amit neki írtam majd már csak arra eszméltem fel, hogy a kórházban fekszem. Lehet, hogy csak a gyenge emberek menekülnek öngyilkosságba, de én már nem bírtam tovább azt a sok hazugságot amit tőle kaptam. Épp ezeken gondolkodtam mikor egy meglehetősen fiatal fiú lépett be a kórtermembe.
- Jó napot - hajoltam meg. Ez a lány. Olyan gyönyörű, erre illyesfajta dolgokhoz vetekedik, mint az öngyilkosság. Nem tudom, hogy pontosan mért, de megértem, én is voltam már ilyen helyzetben. Nem egyszer, de nem tettem meg még soha. Hiába aláztak meg régebben az iskolában, mert stréber voltam, hiába vertek meg nem egyszer, hiába gúnyoltak.
Tartottam magam, csak otthon sírtam-még fiú létemre is. Nem szégyen, ha egy fiú sír, de nekem így is elég megaláztatás volt nap, mint nap iskolába menni.~
-Szia...-néztem rá meglepődötten. Azt sem tudtam ki Ő még soha életemben nem láttam. Eléggé felkeltette az érdeklődésemet. Visszanyeltem az épp kibuggyanni akaró könnyeimet majd az ágyam mellett lévő szerényről levettem a szemüvegemet és felhúztam hogy jobban lássam a fiú arcát. Édes arca volt , de megviselt és meggyötört.. Magamra emlékeztetett.
- Az apám a főorvos, azt mondta látogassalak meg ... - most már értem mért.~ ezt nem mondtam ki hangosan.
Annyira sajnáltam, legszívesebben elsírtam volna magam, ahogy végig néztem vörösre sírt szemein, arcán kék-zöld foltok éktelenkedtek, csuklója be volt kötve.. Gondolom az ereit vágta fel. Nyakán kisebb csíkok, sebek. Vagy nem csak az ereit.~
- Hogy vagy? - lépdeltem közelebb hozzá, de nem olyan közel. Mivel féltem, hogy megrémül.
-Hát mint látod nem vagyok a toppon.-nevettem fel halkan majd kissé fentebb húztam magamon a hófehér takarót.
-Baj van amúgy...?-láttam rajta hogy eléggé feszült és nem arról vagyok híres aki magában tartana bármi kérdést is legyen az akármilyen nagy hülyeség.
- Nincs - próbáltam mosolyogni - csak... tudom, hogy mért tetted. Tudom, hogy fáj, tudom, hogy milyen érzés, és nem merek melléd menni. Félek, hogy megeszel. Mivel ilyenkor kissé agresszívabb vagy - magyaráztam. Értetlenül pislogott rám. Tuti azért, mert nem tudta, hogy honnan tudom ezeket a dolgokat.
Eltátott ajkakkal néztem ahogy mindenféle dolgot összehord. Igazából igaza volt. Kivéve az 'agresszív' résznél. Ha az a fiú lépett volna be aki átvert akkor persze nekimentem volna, de így hogy őt nem is ismerem biztos nem tennék semmi meggondolatlan dolgot.
- Hozzak valamit... inni vagy enni? - ajánlottam fel - a kórházi kaja.. nem éppen a legjobb - fintorodtam el.
-Egy kis gyümölcs jól esne , de nem akarom hogy te menj le érte. Inkább csak kísérj le.-mosolyogva húztam fel a papucsom majd elindultam az ajtó felé. Nem is értettem miért lett ide küldve hozzám. Persze jól esett hogy valaki itt volt, de mégis furcsa volt..
- Csak óvatosan - kapaszkodott belém, majd elmentünk a liftig, s miután beszálltunk a nagy fémdobozba megnyomtam a 0-t, azaz a földszintet, ahol a büfé is volt.
-Hogy hívnak?-néztem fel rá miközben a lift lefelé vitt minket. Erősen kapaszkodtam belé mert eléggé elhagyott az erőm a hülye kis akcióm miatt. Azóta már vagy 50x megbántam amit tettem magammal.
- Youngjae. És téged? - néztem rá - és mért csináltad ezt magaddal? ha szabad kérdeznem.. - nem szerettem, ha a körülöttem lévők el vannak szontyolodva, szegénykém nagyon le van gyengülve, így mellette leszek. ~ Hiába nem ismerem.
-JinSil.-Mosolyodtam el halványan majd kiléptünk a liftből és a büfé felé indultunk.-Hát ha érdekel akkor majd odafent mesélek. Nem akarom hogy bárki is hallja a nyomoromat.-néztem fel rá egy félmosollyal ajkaimon.
- Rendben, de ne mondd, hogy nyomor ... én is próbálkoztam ilyesfajta dolgokkal, de lényegtelen - ültettem le egy kis asztalhoz - milyen gyümölcsöt hozzak?
-Hmm...Mandarint meg esetleg egy banánt.-néztem fel rá mosolyogva miközben az asztalon támasztottam meg kezeimet. Eléggé meglepett mikor elmondta hogy ő is próbálkozott ilyesfajta dologgal..
- Mindjárt jövök - ezzel elmentem. Megvettem neki a kért gyümölcsöket, magamnak pedig egy almát - tessék - mosolyogtam.
-Köszönöm szépen...-néztem fel rá mosolyogva.-Vissza megyünk? Jelenleg itt ülni is elég fárasztó...-nevetve nyújtottam felé a kezemet majd belekaroltam karjába.
- Gyere - óvatosan indultunk meg újra a lift felé. Megértem, hogy nem szeretne ülni, hiszen eléggé el van gyengülve.
Ahogy visszaértünk azonnal le kellett feküdnöm. Már ettől is kifáradtam. -Egy fiú miatt tettem mindezt magammal.-mondtam vörös fejjel. -Azóta szégyellem magam érte...-sóhajtva néztem rá.
- Aishh... - sóhajtottam fel - egy fiú miatt ilyen nem szabad ilyeneket tenni.!
-Te nem tudod mit tett velem...-néztem rajta végig majd az egyik mandarint kezdtem hámozgatni.-És te..? Te miért próbálkoztál ilyennel?
- Akkor meséld el - köhintettem - családi gondok. És egy lány miatt.. - köhintettem megint. Szégyelltem, de elmondtam neki.
-Na akkor most én is csak azt mondhatom hogy ilyen nem szabad tenni egy lány miatt...-mosolyodtam el.-Amúgy nem szeretném elmondani. Csak rosszabb lenne..
- Rendben, akkor ne mondd el.. megértelek - motyogtam.
-Na de ne ilyenekről beszélgessünk már...Miért küldött ide az apukád?-kaptam be egy falatot.
- Nem tudom - vontam vállat - szerintem, mert régen én is ilyen voltam, és hogy segítsek neked átvészelni ezt a helyzetet.. most.
-Reméltem majd hogy boldogulok egyedül , de azért...Köszönöm hogy itt vagy.-mondtam kissé vidámabban. Egyik percről a másira sokkal jobb lett a kedvem mint eddig.
- Örülök, hogy mosolyogsz - egy félmosolyt engedtem felé, majd gondolkoztam egy másik témán, de eddig még semmi nem ugrott be.
-Én pedig örülök hogy itt vagy!-néztem rá majd bejött az orvos.-Később még itt leszel mikor felkelek?-néztem rá reménykedve.
- Persze - mosolyogtam, majd elhagytam a helységet egy intés kíséretében. Jó volt vele beszélgetni, viszont féltem, hogy mivel ilyen kedves vonzódni fogok hozzá. Az pedig nem hiszem, hogy a legjobb lenne. Se neki, se nekem.~
Olyan jó aludtam ahogy felkeltem sokkal kipihentebb voltam mint eddig a napokban. Végre nyugodtan aludtam egy jót és mikor felnyitottam pilláimat ott volt. Szóval nem csak úgy mondta..
- Látom felkeltél - kuncogtam - ugye tudod, hogy végig aludtál egy napot? - szemei alatt most nem éktelenkedtek táskák. Kismult volt a bőre, s így még gyönyörűbb.
-Igen és annyira jól érzem magam!-nyújtózkodtam egyet majd ránéztem.-Köszönöm hogy itt vagy.-simítottam végig kezén. Rajta kívül igazából senki nem látogatott meg..
- Ugyan - legyintettem - ez természetes. Anyukádék nem jönnek majd be? - kérdeztem izgatottan. Szívesen megismerkedtem volna a szüleivel, de ajkai lekámpicsorodtak amint felhoztam a témát - valami rosszat mondtam? - kérdeztem félve.
-Nem nem csak...Ők biztos nem fognak bejönni.-erőltettem mosolyt ajkaimra. -Már elég régóta nem tartom velük a kapcsolatot. Nem is támogatták hogy ideköltözzek főleg egy fiú miatt..-sóhajtottam fel.
- Ideköltözöl? Mért hol éltél eddig? - lepődtem meg. Szegénykém. Tényleg nagyon szerethette azt a fiút.
-Majdnem a világ másik oldalán...-mondtam kissé zavarban majd felsóhajtottam.
- Te meg vesztél - állapítottam meg, majd felkacagtam - tényleg nagyon elmebeteg egy csajszi vagy.
-Nem is...-ütöttem őt mellkason gyengéden. -Csak szerelmes voltam rendben?
- Rendben, jól van, jól van. Megértem.
-Na...De te még nem is meséltél ám magadról.-mosolyogva néztem rá
- Mit meséljek? Kérdezz... és válaszolok - somolyogtam.
-Hát...te jóban vagy a szüleiddel?-ültem fel az ágyban.
- Igen.
-De jó neked...És voltatok nyaralni is meg minden?-kérdeztem érdeklődve-Mesélj erről nekem. Én soha nem voltam még nyaralni..
- Persze, mikor kicsi voltam, akkor a Jeju-szigetre vittek mindig. Nem tudok mit mesélni, hiszen már én is régen voltam ott, de azt tudom,hogy nagyon szép hely. Imádom - mosolyogtam - na, majd egyszer elviszlek magammal, rendben?
-Jóóó...Hallod...Nem akarsz innen kivinni egy kicsit? Menjünk el sétálni vagy valami.-ütögettem gyengéden combját. Annyira jó lett volna csak csendben sétálgatni vele...
- Hát, nem vagy túl elgyengülve? - kérdeztem félve - de mehetünk, viszont akkor inkább hozok egy toló-széket, vagy ne?
-Neee...Nem akarom hogy azt higgyék ennyire elgyengültem.-sóhajtottam majd felálltam és kiküldtem hogy fel tudjak öltözni.-Mehetünk?-nyitottam ki lassan az ajtót.
- Mehetünk, de karolj belém. Nem szeretném, ha elesnél - borzoltam össze kissé haját.
-Naaa...Nehéz volt ám beállítani...-nevetve igazítottam meg majd belékaroltam és lassan elindultunk. Biztonságban éreztem magam mellette.
- Nehéz volt? - kuncogtam - mikor egész nap fekszel? Hmm? - húztam az agyát, ahogy kiértünk a friss levegőre. Jól éreztem magam. Rég mondhattam el ezt magamról.
-Ahj de jó már végre kint lenni...-álltam meg egy kicsit és szívtam be mélyen a friss levegő illatát.-Igen nehéz mert nagyon gáz a hajam...
- Hahahah. Majd én megcsinálom . Gyere - álltam elé, majd elkezdtem jobban borzolni a haját.
-De ne máááár...-nyavajogva fogtam meg csuklóit és próbáltam megállítani.-Olyan gonosz vagy Oppaaa....
- Oppa?! - kuncogtam - ez tetszik - húztam ki magam büszkén - majd ha jobban leszel elviszlek fodrászhoz is - kuncogtam.
-Köszi azért annyira még nem szörnyű ahogy kinézek...-nevetve néztem rá majd erősen belekapaszkodtam ismét.-Elviszel játszótérre?
- Nem is azt mondtam - nevettem fel - el, gyere - indultunk el lassú léptekkel.
-Ne haragudj hogy csak ilyen lassan tudok menni.-morogtam halkan majd felsóhajtottam egyet fájóan.
- Jaj, istenem. Engem nem zavar. Fáj valamid? - ijedtem meg.
-Neeem.-mosolyodtam el szélesen majd leültem az egyik hintába és csak a homokot rugdostam. -Meglöksz?
- Meg - álltam mögé, majd kissé meglöktem, de ő gyorsabbra akarta, így nagyobb erővel löktem meg. Annyira aranyos volt ahogy nevetett, a mosolya pedig gyönyörű.
-Ki fogok esni...-hangosan nevetve szorítottam meg a hinta láncát majd kissé letettem a lábam hogy lelassuljak.-Elfáradtam..-kuncogtam halkan majd vettem egy mély levegőt.
- TE?!- csuklott el a hangom, ahogy lihegve támaszkodtam meg - na, jó volt? - kérdeztem, miután a lélegzetvételem visszaállt rendesre.
-Igen én...Már ne is haragudj de elég fáradékony vagyok.-nevetve néztem rá majd elmosolyodtam.-Igen jó volt!-álltam fel majd hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam a kezét és a csúszda felé húztam.
- Omo .. hová megyünk? - lepődtem meg. Ahogy keze hozzáért enyémhez kissé megremegtem. Nem tudom, hogy érezte- e, de nagyon jó érzés volt.
Felvittem a csúszda tetejére majd csak ott ültünk egymással szembe és beszélgettünk. Egyik percről a másikra teljesen megvesztem érte...
Olyan gyönyörű lány. Nem tudok mit mondani, legszívesebben most megcsókolnám, de nem lehet. Nem szabad.~
Közelebb kúsztam hozzá majd csak szorosan átöleltem. -Annyira köszönöm...-sóhajtottam fülébe.
- Még is mit? - lepődtem meg, de gyorsan visszaöleltem.
-Mindent! Azt hogy bejöttél hozzám . Hogy segítesz.. És most is itt vagy velem. -suttogtam halkan.
- Ez természetes - simogattam hátát - , de jobb lenne indulni. Még a végén apu ideges lesz, hogy elraboltam egy "beteget" - kuncogtam - na, gyere - ültem oda a csúszdához. Arra vártam, hogy az ölembe üljön, és együtt csúszhassunk le.
Óvatosan odaültem ölébe majd lecsúsztunk. Legszívesebben soha nem engedtem volna el, de igaza volt. Vissza kellett mennünk. -Nem fogok tudni elaludni...-mondtam mikor besegített az ágyba.
- Mért nem? - lepődtem meg - fáj valamid? - a szokásos kérdésem.~
-Ha fájna valamim már rég nyavajognék.-mosolyogva húztam magamra a takarót.-Tényleg köszönöm.-kaptam keze után és fogtam meg erősen.
- Mért nem fogsz tudni aludni? - ez még mindig nyugtalanított - ne köszönd. Nem azért teszem - simítottam meg hüvelykujjammal kézfejét.
-Mert legszívesebben még mindig kint lennék veled valahol csak itt ne kelljen lenni.-mosolyogva néztem ki az ablakon.
- Ha gondolod elintézem, hogy apám átszállítson hozzám, ott is tudlak ápolni, aztán mikor felépülsz haza mehetsz - ajánlottam fel. Nem tudom , hogy mért, de ... megtettem.
-Úristen ezt tényleg megtennéd értem? De ilyet nem kérhetek...-hajtottam le fejemet. Ez már tényleg túl nagy kérés lett volna. Ilyet nem akarhattam..Vagyis akarni akartam...
- Nem kéred. Én ajánlom fel - csuklottam - na, benne vagy?
-Igeeen.-csillogó szemekkel néztem fel rá majd pakolni kezdtem.
- Pakolj össze mindent, mindjárt jövök - ezzel elmentem apám irodájába, ahol mindent letisztáztunk.
Mikor visszaértem JinSil ott ült az ágyon, és engem várt. -
- Mehetünk - kuncogtam.
-Rendben...-pattantam fel hirtelen majd megfogtam a táskámat és odasétálva mellé megint belékaroltam.
- Add azokat ide - böktem fejemmel a táskák felé, majd kivettem mancsai közül.
-Köszönöm.-fújtam ki a levegőt hosszan majd egyik kezébe karoltam. -És most hová is megyünk?
- Hozzám - indultunk el nagyon lassan a lift felé.
-Oh.Messze laksz innen? Csak mert ilyen tempóval akkor sosem érünk oda.-nevetve szálltam be a liftbe és nyomtam meg a 0. gombját.
- Nem, nyugi - somolyogtam én is.
Leértünk aztán kisegített a liftből és el is indultunk hozzá. -Annyira jó vagy hozzám. Meg sem érdemlem.-nézegetttem a mozgalmas utcát.
- Na, fejezd be - mordultam rá - megjöttünk - mosolyogva álltam meg a kapu előtt, majd kihalásztam zsebemből, s kinyitottam vele először a kaput, majd az ajtót is.
-Omo...-néztem végig mindenen csillogó szemekkel.-Gyönyörű házad van.-sóhajtottam fel. Nekem soha nem voltak otthon ilyen feltételeim mivel mindig magamat tartottam el.
- Azért annyira nem, de köszönöm. Örülök, hogy tetszik - simogattam meg hátát - viszont. Az emeleten lenne a szobád, de mivel betegeskedsz lent lesz valahoooool - néztem körbe.
-És hol?-mosolyogva néztem rá majd leültem az egyik székre egy kicsit pihenni mert eléggé kifáradtam.
- Ott - mutattam a szobámra - ,majd én addig felköltözöm.
-Nem kell ám..Alszok én a kanapén is vagy tudom is én de nem akarlak kitúrni a saját szobádból.-néztem fel rá meglepődötten.
- Na, most fejezd be, mert nagyon mérges leszek! - morrantam fel. Ezt nem szeretem. Ha egy lány tiltakozik.
-Jó jó nem akartam én semmi rosszat...-nevetve álltam fel majd bevittem a cuccaimat a szobájába.
- Segítsek kipakolni, vagy megoldod?
-Megoldom köszönöm.-térdeltem le az egyik táskához. Pár nap alatt elég rendesen odaszoktam.
Szerettem minden nap vele lenni és végre valakivel együtt ehettem és nem kellett egyedül lennem.
- Na, hogy vagy ? - ültem le egyik reggel az ágyára. Már körülbelül 2 hete lakik nálam. Nagyon jó társaság.
-Jól vagyok köszönöm csak még fáradt. Nem kellett volna tegnap addig beszélgetnünk.-nevetve ültem fel és nyújtózkodtam kicsit.
- Hát, nem. De jó volt - simítottam ki egy tincset arcából. Nagyon megszerettem ezt a lányt. Ha elmenne teljesen magamba roskadnék, az is biztos.!
-Mi lesz ha már felépülök?-fogtam meg arcomon pihenő kezét. teljesen belé szerettem ..
- Semmi - kuncogtam - itt maradsz.. - jelentettem ki, de gyorsan kapcsoltam - m..már ha.. te..te is szeretnéd - javítottam ki magam, kissé zavartan.
Erre csak szélesen elmosolyodtam majd nyomtam egy puszit puha kézfejére.-szeretsz ...?-kérdeztem tök nyugodtan és néztem rá nagy szemekkel.
Meglepett kérdése. Szemeim kissé furcsán nézhettek ki, de ... csak egy apót bólintottam, majd adtam egy puszit az arcára - itt maradsz? - kérdeztem csillogó szemekkel. Nem tudom elmondani ,hogy mennyire megszerettem ezt a lányt.!
-Itt! mindenképpen!-mosolyogva öleltem át szorosan.-nagyon köszönök mindent.. nem is tudom hogyan hálálhatnám meg mindezt...-sóhajtottam fel. nagyon édes volt. soha nem találkoztam hozzá hasonló fiúval.
- Sehogy.. csak..csak.. szeress.. ha nem is egyből, idővel.. kérlek.. - makogtam.
-De hát én szeretlek! mindennél és mindenkinél jobban..-suttogtam halkan apró fülébe.
Megmerevedett testem, még levegőt is alig mertem venni.
- Omoo.. megcsókolhatlak? - tettem fel a kérdést. Elég idiótának nézhettem ki, de ... egyszer élünk.~
-Csak fogd be és csináld...-kuncogtam halkan majd egy kicsit eltoltam magamtól, hogy gyönyörű íriszeibe tudjak nézni.
Tartva a szemkontaktust indultam meg ajkai felé, majd óvatosan rájuk tapadtam. Finom..~
Először csak óvatosan aztán egyre hevesebben faltuk egymás ajkait. annyira édes volt ahogy közben hajamat birizgálta.
Óvatosan elhúzódtam tőle, majd pirultan néztem szemeibe - tudod.. már a második nap óta erre vágyom.. - vallottam be, még jobban elpirulva. Soha nem pirultam még el, egy csóktól sem.~
-Annyira aranyos vagy.-csillogó szemekkel simogattam kipirult, forró arcát majd nyomtam oda egy puszit és perceken át csak öleltem őt. olyan érzések keringtek bennem mint még soha előtte.
THE END.!!
2 megjegyzés:
Gyáháá~ :3 ♥♥♥
Honnan jönnek az ilyen ötletek,lányom? ♥
:DD♥♥♥
Nem tudjuk, csak elkezdünk írni, és utána már magától jönnek :DD♥ xd
Megjegyzés küldése